A Rogers szakmai blog szándéka, hogy használható, gyakorlati ötletekkel segítsük és megkönnyítsük a gyermeknevelést. Módszereinkre számos iskola és óvoda nyitott, kollégáink rendszeresen részt vesznek szakmai fórumokon, műhelyfoglalkozásokat, előadásokat tartunk szülőknek és pedagógusoknak.
Körmendy Domonkoséknak három gyermekük is a Rogersben tanul, szívesen osztotta meg a tapasztalatait.
Iskolánk igazgatója, Lipták Erika beszélt a Kossuth rádiónak a rogersi szemléletről és az iskolaválasztás szempontjairól.
Több mint 35 év tapasztalatait, módszereit mutatjuk meg a személyközpontú oktatás iránt érdeklődőknek.
A könyv az iskola első 30 évének a pedagógiai tapasztalatait, eredményeit és szellemiségét mutatja be.
Az Erasmus+ program a tanárképzés területén kivételes lehetőséget kínál a szakmai fejlődésre.
A digitális oktatás feltételeit egy sikeres pályázat segítségével teremtettük meg a Rogers iskolában.
A Rogers iskolában nagy hangsúlyt fektetünk az írástanulás előkészítő szakaszára.
Mire készítjük a mai gyerekeket? - Interjú Guba Boglárka óvodapedagógus, konduktorral.
Jön a nyár, még kötetlenül, aztán szeptember elsején be kell ülni az iskolapadba.








