Mire készítjük a mai gyerekeket? - Interjú Guba Boglárka óvodapedagógus, konduktorral.
A TEDx Liberty Bridge Women rendezvényén hangzott el az előadásod “Félve őrzött gyerekek” címmel. Feltetted azt a kérdést, hogy mit kell tudnia a mai óvodás gyerekeknek, hogy megállják a helyüket 20 év múlva a világban?
Ha az ovisaimra gondolok a válasz számomra nagyon egyszerű: A jelent! Sokszor hallani, hogy az életre nevelik a mai gyerekeket, ez legyen is így, de közben ne feledkezzünk meg arról, hogy már most is élik az életüket! Én úgy gondolom, hogy a gyerekeinknek a mostban kell megtanulniuk tájékozódni, a veszélyhelyzeteket felismerni, a konfliktusaikat megoldani. Ha 6 évesen képessé válnának a gyerekek az érzéseiket jól kifejezni, véleményt alkotni és a körülöttük zajló folyamatokat megérteni, akkor 20 év múlva hol tartanának? Tudnának nyíltan kommunikálni, elfogadóak lenni, kritikusan gondolkodni, jól kérdezni? Szerintem óvodás korban kevés fontosabb dolog van, mint az érzelmi biztonság megteremtése, fenntartása a gyerekek lelkében és csoportjainkban. Ennek első lépcsője már 2,5 - 3 éves korban is az érzelmek jelenben való megélése és kifejezése. Ezt a tanulási folyamatot az oviban emóció kártyákkal, méregpárnával, az “ELÉG” szó szabályával segítjük. A lényeg, hogy ismerjenek fel minél több érzelmet! A következő lépcső már az önálló problémamegoldó stratégiák keresése, próbálgatása lesz.
Milyen munkahely kell ahhoz, hogy ezekkel a határozott pedagógiai elvekkel tudd terelgetni a rád bízott gyermekeket?
A Rogers Óvodában részese vagyok a valódi pedagógiai szabadságnak, együttműködésnek, Számomra a nevelés központjában a személyiségünk, és értékeink állnak. Úgy gondolom, hogy a szülőkkel, a kollégákkal és az ovisokkal mind egy csapatban játszunk. Nagyon sokat számít, ha egy kreatív, előremutató, rugalmas, lelkes emberekkel teli munkahelyre jön be az ember nap mint nap. Az oviban hetente beszéljük át az épp aktuális pedagógiai helyzeteinket, elakadásainkat, új ötleteinket, a gyerekek fejlődését, ha szükséges az óvoda pszichológusával is. Ez is segíti közöttünk a közös szemlélet kialakulását, és a Rogerses pedagógiai elvek megtartását.
A Rogersben az a tapasztalatunk, hogy az óvoda szemléletével azonosulni tudó, hozzánk hasonló nevelési elveket valló családokkal tudunk eredményesen együtt dolgozni. Mit jelent ez a gyakorlatban?
Szerintem égetően fontos, hogy a szülők tudjanak arról, mi és miért történik az oviban, még mielőtt ilyen és ehhez hasonló kérdések merülnének fel: Fog-e folyékonyan beszélni angolul nagycsoportra a gyerek? Milyen fejlesztésre, különórára kellene még beíratni a gyerekét, hogy jól teljesítsen az iskolában?! De egyszer kértek már pályaorientációs tanácsot is tőlem, egy 5 évest illetően. Milyen szakma illene hozzá szerintem? Ezt megelőzve mi lenne, ha hagynánk, hogy igazán mélyen megismerjék a gyerekek önmagukat és másokat, a körülöttük lévő valóságot, ezzel olyan kapaszkodókat adnánk a kezükbe, amik egy életen át elkísérnék őket. Nem várhatjuk a gyerekektől, hogy úgy működjenek, ahogy szüleik. Lesznek közös pontok a térképen, ez a megnyugtató rész! De lesznek a szülők számára távolabbi, megértésre és felfedezésre váró területek a gyerekük életének! Főleg akkor, ha a szülők hagyják, hogy a gyerekek valóban önmaguk lehessenek! Az oviba érkezve a szülők legyenek nyitottak a rogersi szemléletre, ránk, a személyiségünkre, mert azzal dolgozunk minden nap. Ha megismerjük egymás nevelési stílusát, elveit, ők is nyugodt szívvel bízzák majd ránk a gyermeküket, mi pedig könnyebben találunk megoldást a gyermek körüli helyzetekre. Ez lehet az alapja a bizalomnak és az együttműködésnek.
A gyerekek imádnak önállóak lenni és büszkék, amikor felelősséget vállalhatnak. Fiatal korod ellenére van tapasztalatod különböző nevelési igényű, ép és sérült gyerekekkel és biztos sok aranyos és őszinte történetet tudsz mesélni erről.
Igen, egyik első ilyen élményem, amikor elsős gyakornokként a Pető Intézetben egyik nap én voltam a segítője Rékának, egy mozgássérült 7 éves lánynak. Réka bottal közlekedett, az aznapi kihívás a lépcsőzés gyakorlása volt. Éreztem, hogy Réka készül valamire. A mindig energikus kisasszony, hagyta hogy mindenki elénk mehessen így mi maradtunk a sor végén. Amikor a többiek már a lépcső alján voltak, Réka közölte velem hogy ő most ezt a két botot fent hagyja a lépcső tetején. Hát itt egyszerre a hideg és a meleg futott át rajtam, meg a lehetséges összes komoly következménye ennek a tervnek. Aztán megláttam Réka csillogó szemét, az akarást, azt, hogy ő bízik bennem, és ezt saját félelmem miatt nem ronthatom el. Elindultunk...leértünk! Ez a bizalom, és bizalmi kapcsolat a gyerekekkel azóta is elkísér.
Ma a szülőknek nincs könnyű dolga, nagyon sok gyereknevelési irányzat és módszer között választhatnak. Például a helikopter szülő fogalma nem olyan régen vált ismertté. Ez abban a kérdésben próbál irányt mutatni, hogy a szülők hol húzzák meg a határokat a döntési helyzetekben. Mi az, amiben ők döntsenek és mi az amiben hagyják, hogy a gyerekük önállóan próbálkozzon. Te mit gondolsz erről?
Igen, nem egyforma a szülők hozzáállása, ehhez a nagyon fontos kérdéshez. Vannak, akik minden igyekezetükkel egyengetik gyermekük előtt az utat, óvják a veszélyektől, hogy minél kevesebb kudarc érje őket. Mások ezzel ellenkezőleg, úgy gondolják, hogy ennek a szülői viselkedésnek a hatása pont az ellenkezője lesz, hisz a gyerek nem tanul meg egyedül küzdeni, a kudarctól való félelme felerősödik, önbecsülése gyenge lesz, így mindig szülői támogatásra szorul majd. Az oviban mindennaposak a kisebb-nagyobb konfliktusok. Ideig-óráig megy a nagy egyetértés, a közös játék, aztán elfogy a kék fakocka! Valaki tengert, más meg rendőrautót építene. Aztán az utolsó fakocka reményében az egyik meglöki a másikat, majd cserébe ugyanezt visszakapja. Ördögi kör. Ebből lesz a bántás. A probléma akkor van, amikor ebből a gyerekek csak azt viszik haza, hogy engem, de csak engem bántottak! A szülők néha annyira védeni és óvni szeretnék gyereküket, hogy azonnal felmentik őt, a felelősség alól. Nehéz megtalálni az éppen akkor, és annak a gyereknek megfelelő egyensúlyt a szabadság-felelősség kérdésében. Ha túl szűkre szabjuk a határokat, túlzottan korlátozzuk a gyermekünket. Ez szorongást, félelmet válthat ki a gyerekben. Ellenkező esetben a túl tág korlátok nem nyújtanak elég biztonságot, a kis Maugliknak nem alakul ki a felelősségérzete, úgy érzik bármit megtehetnek következmények nélkül. A gyermeki szorongás, a félelem és az éretlen felelősségtudat következményei nem csak az adott gyermek viselkedésén csapódnak le, hanem kihatnak az egész csoport és ezáltal az óvoda életére is. Sokat dolgozunk azon, hogy ilyen esetekben egyaránt a mérlegre kerüljön az egyén és a közösség szükséglete.
A Rogers Óvodában igyekszünk mindig ott lenni, amikor szükség van ránk, a biztonságot nyújtani a gyerekeknek, de bízni bennük, és félreállni, ha nincs ránk szükség. Kérlek lezárásképpen mesélj el egy konkrét esetet az oviból, ami ennek a nevelési elvnek mutatja az eredményét!
Vannak azok az élmények, amik meghatározzák az ovisok mindennapjait, a játékot. Egyik nap az oviban a hátam mögül óriási csapkodásra leszek figyelmes. Zalán épp belekönyököl Ricsi arcába. Persze nyugi, ez egy átlagos kalózos játék, amiben a kalózok felmérik egymás erejét. Egy ponton amikor épp elpattant volna Ricsi, Zalán odafordult hozzám, és azt mondta:
Ricsinek elszakadt az agy! Szerintem most kellene beszélned vele, ahogy mindig szoktál! Én kiszállok ebből a játékból, nekem ez már nem fér bele!
Ez az ovis hétköznapokban nagy szó! Amikor túljutunk az árulkodáson és eljutunk odáig, hogy a gyerekek:
- rájönnek arra, hogy mi veszélyes valójában,
- megtanulnak segítséget kérni,
- megismerik a saját határaikat és a társaik határait.
Mindezek mellett, persze fogjuk őket félteni, ez biztos. De hagyjuk, hogy a koruk sajátosságait, a jelent megélhessék! Tanítsuk és engedjük dönteni őket a saját életüket érintő kérdésekben, hogy legyen idejük tapasztalni, tanulni! Mert a kudarcokból, a jó és rossz élményekből, érzésekből fognak tovább lépni, jövőt építeni!