Rólunk
A médiában írták rólunk

A Rogers Iskola csodája

Dobos Orsolya, a könyv szerkesztője régóta szeretett volna egy könyvet, amely méltón mutatja be a Rogers Iskola pedagógiai tapasztalatait, fejlődését és nevelési útkeresését. Ez találkozott az iskola szándékával is, hogy első harminc évének a történetét könyvben rögzítse. A kötet egyszerre tartalmaz szakmai elemzéseket és személyes visszaemlékezéseket.

Rogerses lenyomatok - Kultúrkörök

Az alsó osztályokban egy-egy kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk, abban bízva, hogy a gyerekek a különböző kultúrák átélésével önmagukon és a világ dolgain könnyebben eligazodnak. Ennek a tanításnak a tartalmát, módszereit mutatja be a Rogerses lenyomatok sorozat első kötete, a Kultúrkörök.

Rogerses lenyomatok - Táboraink

A táborainknak pedagógiai és közösségi jelentősége van, iskolai életünk meghatározó részévé váltak. Milyen élmények, tapasztalatok és értékek kapcsolódnak a táborokhoz, ezt mutatja be a Rogerses lenyomatok sorozat második kötete, az Egyszer egy iskola elindult Visnyóra - Táboraink.
Forbes Magazin

A legnagyobb budapesti és főváros közeli magániskolák.
A cikk elolvasásához kattintson ide!

NL Café

Itt a gyerekek önmaguk lehetnek – bemutatjuk a Rogers iskolát | NLCafé
A video elindításához kattintson ide!

Manager Praxis

Alternatív iskolák – alternatív kerettantervek

A cikk letöltéséhez kattintson ide!

Nők Lapja

Agybaj - vagy még belefér? Interjú Szél Dávid, iskolapszichológusunkkal (2015)
A cikk letöltéséhez kattintson ide!

Kossuth rádió

Hogyan válasszunk iskolát? - Bemutatkozik a Rogers Iskola
A rádióműsor meghallgatásához kattintson ide!

FUGA Webrádió

Az Év Junior Tájépítésze Díj - Helyszín bejárás a Rogers Iskolában
Rádióműsor

oviabc.hu

A Rogers oktatási irányzat
A cikk elolvasásához kattintson ide!

Kölöknet

Alternatív pedagógiák: a Rogers Iskola
A cikk elolvasásához kattintson ide!

Dívány

Hat alternatív iskola - nagy vonalakban
A cikk elolvasásához kattintson ide!

Kölöknet

Alternatív pedagógiák - A Rogers Általános Iskola
A cikk elolvasásához kattintson ide!

Meseutca

A Rogers iskola szülői szemmel
A cikk elolvasásához kattintson ide!

Helyi Téma

Elsőben tanító nénit választunk, de mi lesz felsőben?
A cikk letöltéséhez kattintson ide!

Helyi Téma

Ami az életben számít

Helyi Téma

Önállóságra nevel a Rogers Óvoda

Helyi Téma

Ha fontos a felvételi - Középiskolára készít fel a Rogers Iskola

Meglepetés magazin

Alternatív iskolák sorozat - Nem kell intő vagy feketepont

The Budapest Sun

Developing EQ helps IQ

Éva magazin

Iskola melléklet