Ünnepeink
Rogers Iskola

A gyerekek hetek óta lelkesen készültek a farsang ünnepére jelmezekkel és előadásokkal.  

A Rogers Iskolában a farsang napja mindig nagy izgalomban telik. A gyerekek változatos, a farsanghoz és a téltemetéshez többé-kevésbé kötődő foglalkozásokon vesznek részt: álarckészítés, arcfestés. erőpróba, bohóckészítés, tréfás evős-ivós vetélkedők. Délelőtt lezajlik a tornateremben az első felvonás, amikor egymásnak adják elő kis műsorszámaikat a gyerekek. 

A délutánt talán még ennél is nagyobb izgalommal várják, amikor megérkeznek a szülők, és végre megérkezik a sok-sok finom fánk, lekvár és itóka! A nap fénypontja! Idén is volt sok finom fánk: farsangi, csöröge, képviselő, kicsi, nagy és közepes, lekváros, porcukros, csokis. 

Mivel az iskolánk öko szemléletű, ezért idén kísérletként arra kértünk mindenkit, hogy az idei farsangon ne használjon eldobható papír és műanyag poharakat, hanem hozzon otthonról poharat vagy bögrét, amit használat után hazavisz. Délután már a szülők és rokonok jelenlétében tartottuk zenés farsangi mulatságunkat, ahol a tanárok mókás előadását a farsangi felvonulás követte. A farsangi bulin a Kotta Nélkül zenekar élő zenéje biztosította az estig tartó fergeteges hangulatot. 

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább