Ünnepeink
Rogers Iskola

Mivel az iskolánk öko szemléletű, ezért idén eldobható poharak helyett mindenki a sajátját hozta. 

A farsangi mulatság a kiszebáb égetéssel kezdődött. A népi hagyományokhoz híven cetlikre írtuk mindazt a rosszat, amitől szerettünk volna megszabadulni. Aztán a tél hidegével, szomorúságával együtt elégettük az udvaron. Ugye ti is éreztétek, hogy hamarosan megenyhült az idő, már azt biztosan tudjuk, mindjárt itt a tavasz.  

A délelőtt hátralevő részében minden osztály bemutatta a többieknek, hogy az ő kultúrkörükben, ebben az időben milyen ünnepek vannak. Ebéd után farsangi szakkörökből válogattunk. Volt, aki arcfestést kért a nagyoktól, voltak, akik a tánctanulást választották, mások a tréfás vetélkedőket kedvelték, és voltak akik inkább játékbarlangba mentek. A farsangi szokásainknak megfelelően idén is volt tanári előadás, ami a Piroska és farkas címet viselte. Ebben a mesében megjelentek más meseszereplők is mint például a két Lotti, Moha és Páfrány, a Rózsaszín Párduc, Jack Sparrow és a Kockásfülű nyúl. 

Ezután végre kezdődhetett a kicsik és nagyok farsangi felvonulása, idén is rengeteg ötletes jelmezt láthattunk.  

A farsangot nosztalgia táncos mulatsággal zártuk, amihez a zenét Náksi Márkó apukája hozta. Ezúton is köszönjük neki! 

Az oviban is nagy izgalmak közepette készültünk a farsangra. Reggel már mindenki jelmezbe öltözve érkezett a csoportszobákba, mi pedig ámulhattunk a jobbnál jobb maskarákon. Idén a szülők kreativitása a legmerészebb álmainkat is túlszárnyalta, mert a különböző szuperhősök, tündérek és balerinák között megjelent a hetes busz és Jupiter is a gyűrűjével. Délelőtt az iskolások előadásait nézhettük meg, amit a kicsik nagyon szeretnek, nemcsak azért, mert a különböző vicces darabokon jókat nevetnek, hanem azért is, mert örömmel fedezik fel testvéreiket, iskolás barátaikat a színpadon szereplő gyerekek között. Az előadásuk után, a nagyszünetben mi is odaálltunk a hatalmas máglya köré, ami Ákos gondnokunk keze munkáját dicsérte és megigézve néztük a tüzet. Azután eljött a pillanat és az iskolás kiszebáb után mi is tűzbe dobtuk a saját amire ráfűztük lévő összes örömmel óvodások elsöprő többségben és nagy egyetértésben szeretett volna végleges búcsút venni, de volt olyan kisfiú is, akit a legjobban a romos, pergő vakolatú házak zavarnak. Az igazi mulatság csak délután kezdődött, amikor az egyik csoportszobánk hétköznapokban roskadoztak csoportszobánk van, így jutott hely a táncolni vágyóknak is. készítésű az rossz megszabadulnánk. a rossz kiszebabánkat, életünkben dolgot, amitől Az álmoktól a lakomák játékra-rajzolásra az aranyló színterévé fánkhalmoktól. varázsolódott használt ovis Szerencsére és a asztalok két Tartottunk közös körtáncot, táncolhattak a családok, majd a nagy sikerű szobros játékban mulathattak a télűző aprók és nagyok! 

Mivel az iskolánk öko szemléletű, ezért idén kísérletként arra kértünk mindenkit, hogy az idei farsangon ne használjon eldobható papír és műanyag poharakat, hanem hozzon otthonról poharat vagy bögrét, amit használat után hazavisz. Délután már a szülők és rokonok jelenlétében tartottuk zenés farsangi mulatságunkat, ahol a tanárok mókás előadását a farsangi felvonulás követte. A farsangi bulin a Kotta Nélkül zenekar élő zenéje biztosította az estig tartó fergeteges hangulatot. 

1
2
3
4
5
6
7
8
9

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább