Ünnepeink
Rogers Iskola

A hagyományok szerint idén is az elsősök betlehemezésével indult az ünnepi nap. 

Iskolánk éves rendje az ünnepekre épül, ezek szabják meg az évünk kereteit, az ünnepek adják azt az alapvető ritmust, amit a készülődés, az ünneplés és végül a lecsengető szünet jelentenek. Ünneptől ünnepig mérjük a szakköröket is. A karácsonyi ünnepségünket december 19-én tartottuk. 

Erre a készülődés már sokszor hetekkel korábban elkezdődik. Vannak osztályok, ahol a szülők az adventi időszakot maguk között felosztva látogatnak el a gyerekehez és hoznak nekik egy-egy ehhez az időszakhoz kapcsolódó történetet, verset, zenét, vagy közösen játszanak a kicsikkel, esetleg együtt készítenek valamit. Vagy éppen ők maguk írnak olyan történetet, amiben mindenki szerepel. Más osztályokban angyalkázás van, ami keretében mindenki kihúzza egy osztálytársa nevét, akire 1 hétig (vagy akár hosszabb ideig is) nagyon oda kell figyelni: észrevétlenül apró figyelmességekkel meglepni, jó kívánságokkal, bátorításokkal bíztatni. Ha sikerül végig ismeretlennek maradni, akkor a karácsonyi ünnepség délelőttjén lehet kitalálni, kinek ki volt az angyala. 

A hagyományok szerint idén is délelőtt az elsősök betlehemezésével indult az ünnepi nap. A kicsik minden osztályt bejártak, ahol előadták a játékukat a maguk készítette betlehemi jászollal. Nagy sikerük volt, mert sok-sok ajándékkal tértek vissza a termükbe. A fenyőfát még délelőtt feldíszítettük a magunk alkotta díszekkel, majd minden osztály bemutatta a többieknek milyen előadással készül a szülők, nagyszülők délutáni fogadására. Az ebéd utáni csendes időben a gyerekek egymást ajándékozták meg, együtt játszottak vagy készülődtek a délutáni vendégvárásra (a sütik ekkorra már rég készen voltak). 

Délután a szülőkkel együtt meggyújtottuk a csoportok gyertyáit, zenélő diákjaink muzsikával örvendeztettek meg bennünket: Somogyi Barnabás hegedűn, Árva Lucia csellón és Wachtel Eszter gitáron játszott nekünk. A hagyományokhoz híven a színház szakkör előadását is élvezhettük: Puccini Gianni Schicchi rövidített változatát játszották el. Az ovis szülők, pedagógusok és gyerekek Bródy János: Mindannyian mások vagyunk dalát énekelték el nekünk. Ezután a szülőkkel együtt, az osztályokban bensőséges légkörben folytatódott az ünnep, ahol a gyerekek előadták a szülőknek készített műsorukat, közösen lakomáztak és játszottak. Reméljük, a téli szünetben mindenki jól kipihente magát és feltöltődve indul neki a következő időszak kihívásainak. 

1
2
3
4
5
6
7
8
9

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább