Ünnepeink
Rogers Iskola

Idén igazi fúvós zenekar húzta nekünk a talpalávalót a szüreti lakoma közben.

Az előkészületek más szerdán kezdődtek, amikor is sok osztály elindult, hogy a szüreti mulatsághoz beszerezze a legfontosabbakat: kolbászt, szalonnát, paprikát, paradicsomot, hagymát, őszi gyümölcsöket, magvakat. A piacon vásárlást nagy készülődés előzi meg, mert először össze kell írni, miből mennyit vegyünk. Aztán a piacon meg kell nézni, hol a legjobb és mégis a legolcsóbb a termék. Na, ez mindig sok izgalommal jár a gyerekek között, mert oda kell menni a nénikhez, bácsikhoz és kérdezni kell, aztán jön a vita, ki mit látott, tudott meg, hol volt a legfinomabb kolbászkóstoló, aztán a döntés, hogy akkor hol is vegyünk diót, mogyorót és többit a listáról. 

A csütörtöki délelőttön a nagyszünet után az alsósok kultúrköri bemutatójával kezdődött szüret, örültünk, hogy az ötödikesek sok verset a nyolcadikosok meg egy mesét játszottak el nekünk.  

Fél 2-kor indultak a délutáni szakkörök, amik közöl az egyik legkedveltebb idén is a szőlőpréselés volt, ebbe még a szülők is beálltak fél 3-kor.A szüret 15 órakor nótázós felvonulással kezdődött, majd az elsősök leszüretelték a fürtöket a másodikosok szőlőtőkéjéről. A szakköri termékekek bemutatója után igazi fúvós zenekar húzta nekünk a talpalávalót a lakoma közben. Igaz nem nagyon táncolt senki, de a zene így is nagyon jó volt. 

1
2
3
4
5
6
7
8
9

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább