A szüreti ünnepségünk nagyon jól sikerült.
Gyönyörű napos idő volt szombat délelőtt, így az udvaron tudtunk ünnepelni. Kitettük az asztalokat, azokra a sok finomságot, amit előző nap a piacon vásároltunk be a gyerekekkel: kolbászt, szalonnát, paprikát, paradicsomot, hagymát, őszi gyümölcsöket, magvakat. A piacon vásárlást nagy készülődés előzi meg, mert először össze kell írni, miből mennyit vegyünk. Azután a piacon meg kell nézni, hol a legjobb és mégis a legolcsóbb a termék. Ez mindig sok izgalommal jár a gyerekek között, mert oda kell menni a nénikhez, bácsikhoz és kérdezni kell. Aztán jön a vita, ki mit látott, tudott meg, hol volt a legfinomabb kolbászkóstoló, aztán döntést kell hozzanak arról, hogy hol vegyük meg a listán szereplő finomságokat.
Idén szombaton munkanap volt, így nekünk is volt iskola és óvoda. Reggel közös szüreti dalok éneklésével indítottuk az ünnepi napunkat, majd színes papírokra levél nyomatokat készítettünk, amit úgy ragasztottunk fel a nagy kartonokra, ahogyan az őszi szél kergeti a leveleket. Délelőtt a gyerekek különböző szakkörökön vettek részt. Lehetett választani: őszi témájú képek színezését, almás és körtés sütemény sütését, szőlőpréselést, boros címke tervezését, őszi szavakra készült activityt, krepp-papírból szőlőfürtök készítését, drámajátékot, őszi divatfotózást, vagy a Nagy Fafilm megnézését.
A szülőket délre vártuk, nótázós felvonulással kezdtünk, majd az elsősök leszüretelték a fürtöket a másodikosok szőlőtőkéjéről. Kihirdettük a LEGVÁR pályázat nyerteseit, amit az osztályok képviselői hosszas lekvárkóstolgatás és fontolgatás után választottak ki: az idei LEGVÁR lekvár a bazsalikommal ízesített narancsos málnalekvár lett. A szakköri termékek bemutatója után zeneszó mellett kezdődött a lakoma, aki akart táncra is perdülhetett.