Az egész napot az ősz hangulata hatotta át.
A szüreti ünnep délelőttjén az osztályok különféle előadásokkal készültek. Volt divatbemutató, mesei világba repítő történet, görög tánc, nyelvi játék és szüreti játék is – minden osztály a saját tanulmányaiból, közös projektekből merített.
Az elsős Zápor gyerekek egy szüreti játékkal készültek, így ők is megmutathatták, mivel hangolódtak az ünnepre. A Szellő osztály a zsidó kultúrkörhöz kapcsolódva a Szukkót ünnepét mutatta be a szüreti ünnepen. Előadásukban szó esett arról, hogy milyen ünnep ez, mire emlékeznek ilyenkor, hogyan ünnepelnek, és mit jelképez a luláv, illetve milyen növényekből áll. A végén egy, az ünnephez kapcsolódó dalt is elénekeltek. A Dallam osztály A Mondák Könyve első három fejezetét elevenítette meg. A történet annyira magával ragadta a gyerekeket a kultúrköri órákon, hogy nem volt kérdés, ebből készül az előadás. A közös munka során nemcsak a szerepek, a szövegek és a jelenetek álltak össze, hanem a gyerekek egymásra figyelést, együttműködést és egymás sikerének örömét is gyakorolták. A negyedikes Csepp és Pitypang osztály görög tánccal hozott mediterrán hangulatot a szüreti ünnepre. A Zorba zenéjére táncoltak, a ruháikat pedig maguk készítették a görög kultúrköri órákhoz kapcsolódva.
Az ötödikes Kagylók egy játékos nyelvi kihívásba avatták be a közönséget. Az őskorral foglalkozva merült fel a kérdés, hogyan alakulhatott ki a nyelv, és milyen lehetett egyszerű szavakkal kifejezni a gondolatainkat. Az Ősköltészet nevű játékban csak egyszótagú szavakat lehet használni, a többieknek pedig ki kell találniuk, mire gondolt a játékos. A közös ötletelésből végül egy interaktív előadás született, amelybe a nézők is bekapcsolódhattak. A Csillag és Kavics osztály a szüreti ünnepre egy jól ismert történetet, a Ludas Matyit dolgozta fel – persze egyáltalán nem a megszokott módon! Megnézték a mesefilmet, majd kisebb csapatokban gondolkodtak azon, hogyan lehetne átírni, újragondolni a történetet. Jelenetről jelenetre alakították a mesét, kitalálták a saját fordulataikat, végül a szerepeket is elosztották egymás között. Az ő változatukban Döbrögi nem egy ludat, hanem egy LudiVuton táskát rabolt el, Matyi pedig Ludivá változott, és bandavezér lett. A történet végén még egy LudiVuton táskadivat-ház is megszületett! A hagyományos botütések helyett Döbrögi katonái Max Verstappennel mérhették össze autóvezetői tudásukat, és természetesen egy Tesco-s kifli is szerepet kapott a történetben.
A Gömbök egy különleges divatbemutatóval készültek: ebben a ciklusban horgolni tanultak, és a szüreti ünnepen egy kis divatbemutatón meg is mutatták, mi mindent alkottak. Jó volt látni, mennyi különböző ötlet és közös munka fért bele a délelőttbe.
Délután a gyerekek különböző szakkörökön vettek részt, ahol alkottak, játszottak, és a szüreti hagyományokkal ismerkedhettek. Készült a lakoma, sütőtök és pogácsa sült, a gyerekek szőlőt préseltek, szüreti activityben és ügyességi kihívásokban próbálhatták ki magukat. Az alkotó szakkörökön őszi jelenetek elevenedtek meg drámajátékban, készültek nyomdázott képek, levélfejek, és a rajzmeditáció is az ősz felfedezésére hívott. A LEG-VÁR lekvárversenyre benevezett lekvárokat a gyerekek zsűrizték, megkóstolták mindegyiket és lepontozták őket. A kóstolás után egy kis fejszámolás következett: össze kellett adni a kapott pontszámokat, hogy kiderüljön, melyik lekvár nyeri el a LEG-VÁR címet.
A nap végére megérkeztek a szülők is, kihirdettük a Legvár verseny eredményét, majd kezdetét vette a lakoma és a tánc.