Ünnepeink
Rogers Iskola

Megnyitottuk a Rogers Iskola 34. tanévét!

A szeptemberi napsütésben az iskola udvarán tartottuk az évnyitót. Az ünnepség a hagyományaink szerint kezdődött: a kis ovisok és elsősök átbújtak a nagy gyerekek és tanárok karjaiból épült kapukon, és helyet foglaltak az első sorban. A tábordal közös eléneklése után Lipták Era, a Rogers Iskola és Óvoda igazgatónője nagy örömmel köszöntötte az újakat és a szüleiket, és bemutatta az új kollégákat. Idén két elsős osztály indul, a Csepp és a PityPang. Nagy tapssal köszöntöttük őket.

Era két könyvet ajánlott a figyelmünkbe. Az egyiket, a Rogers Iskola indulásának 30. évfordulójára jelentettük meg „A Rogers Iskola csodája” címmel. A könyv szakmai elemzéseket és emlékeket tartalmaz az első 30 évről, amelyek érzelmileg fontosak nekünk. Era büszkén mutatta be a másik könyvet is, ami egy sorozat első köteteként most lett kész “Rogerses lenyomatok sorozat - Kultúrkörök” címen. 34 éve hisszük, hogy a kulturális tudatosság fejlesztése fontos pedagógiai feladat. A "Kultúrkörök" elnevezésű program, amiről ez az új könyv szól, a kulturális nevelés egyik eszköze az iskolánkban, a négy alsó osztályban projektként íveli át a tanévet. Era így ajánlotta a két könyvet az évnyitón: „Ami itt az évek alatt összegyűlt, az nagyon sokat tud adni más iskolacsinálóknak, pedagógusoknak, jövendő pedagógusoknak egyaránt, és remélem, szülőknek is.”

Rogerses hagyomány, hogy az évnyitó az elsősök köszöntéséről szól, a felsőbb osztályosok megajándékozzák a legkisebbeket. Idén sem volt ez máshogy. A nagyobbak egy-egy kis előadás, vers, játék keretében ajándékokat adnak a kicsiknek. Az ajándékozást a Pitypang osztály kezdte. Egy mesét adtak elő az állatokról, akik világgá mennek. A mese szereplőivel pedig egy memory játékot készítettek, amit átadtak az ovisoknak. A kis óvodások a Csepp osztályosoktól rajzkrétákat kaptak. A másodikos Kagyló osztály névre szóló könyvjelzőkkel lepte meg az elsősöket. A Kavics osztály egy előadással készült, aminek a szereplői virágok voltak. A virágoskert lakói közül a pitypang kérését teljesítették, segítettek elrepíteni a pitypang gyerekeit a szülőföldjükre. A PityPang gyerekeknek ajándékba egy képet festettek, és megígérték, hogy tanítanak majd nekik egy játékot. A Csillag osztály is előadással készült, és csodaszép csepp alakú díszeket adtak át az elősöknek. A Gesztenyék a hét közben egy futkosót tartottak a Pitypangnak, erről készítettek egy képalbumot nekik. A Gömbök az ajándékukat egy mondóka kíséretében adták át. A Levél osztálytól egy labdát kaptak vidám zenés köszöntővel. A Menták verset mondtak a Cseppnek, amit még nekik tanított Kriszta. Ajándékba pedig csepp alakú álomfogókat és mentás kekszet készítettek. A nyolcadikosok pitypang formájú szélforgókat készítettek, és egy óriás pitypang alá rejettek egy-egy nyalókát minden kis első osztályosnak.

Majd a gyertyagyújtás következett. Az évnyitó egyik legfontosabb és számunkra legszebb pillanata, amikor a nagy óvodai, iskolai gyertyáról a pedagógusok meggyújtják a gyerekek kis gyertyáit. Ez a - mondhatjuk- beavatási szertartás 34 évre tekint vissza. Béri Eszter az egyik első tanítónk ötlete volt az a gondolat, hogy az évet a tudás lángjával nyissuk meg, újra és újra átadva a frissen érkező legkisebbeknek. A megszeppent elsősök a már komoly iskolás másodikosoktól kapták meg a tudás lángját, és beálltak az iskolásokhoz, hogy együtt énekeljük:
Úgy néztem magamra mindig,
ahogy csodára nézni illik.
Csodára, az ember fiára.
Kezeire, nyírott hajára.

Ezzel vágtunk bele a következő nagy kalandba a 2023-24-es tanévbe.

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
20

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább