Ünnepeink
Rogers Iskola

A 30. farsangunk kicsit más volt mint eddig.

Itt a Rogersben nagyon fontosak számunkra az ünnepek, általuk az éveknek visszatérő ritmusa van, amely stabil, értékmeghatározó keretet ad számunkra. Fontos, hogy az iskola minden polgára aktívan részt vegyen az ünnepeinken. Idén a nagyok másfajta részvételre vágytak, ezért bevontuk őket is a szervezésbe.

Délelőtt a hetedikes és nyolcadikos diákok tartottak különböző foglalkozásokat a kisebbeknek. Táncot tanítottak, előadásokat tartottak a farsang eredetéről, a mohácsi busójárásról és szellemi totóval tesztelték a hallgatóság figyelmét. Ebéd után osztálypárok alakultak és a gyerekek játékokat tanítottak egymásnak. A kisebbek jelmezes felvonulása sem maradt el, és a szülőknek köszönhetően fánkból sem volt hiány. A hagyományos kiszebáb égetésre délután került sor az udvaron, erre vendégül láttuk az érdeklődő szülőket is. Körbeálltuk a tüzet és a „Jöjjön a tavasz, vesszen a tél” rigmust kiabáltuk. Hatalmas lánggal égett a kiszebáb, mi eközben farsangi dalt énekeltünk. Ezután a felsősök még maradtak bulizni, tinidizsit csináltak a tornataeremben. Mindenkinek köszönjük a vidám részvételt!

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább