Ünnepeink
Rogers Iskola

A szüretet együtt ünnepeltük, kicsik és nagyok jó hangulatban.

Reggel az osztályok bevásároltak a lakomára a piacon. Délelőtt az alsósok kultúrköri bemutatóit és az ovisok dalos produkcióját élvezhettük. Az elsősök szüreti dalokat énekeltek és táncoltak, a másodikosok a teremtés történetét mesélték, játszották el nekünk. A 3. osztály egy Weöres Sándor verset dolgozott fel ritmusjáték formájában. A negyedikes Gyömbérek "Zeusz a főisten" címmel az istenek születéséről készültek előadással, a Mézek pedig Perszephoné mondáját adták elő.

Délután a gyerekek sokféle szakkörből választhattak: őszi ékszerkészítés, őszi divatfotózás, préselés, gyöngyből szőlőfürt fűzés, őszi szinezők, őszi levelek festése és körte, alma készítés írisz papírtechnikával. Egy külön csapat segített a lakoma előkészítésében, egy másik pedig a lekvárok zsürizésére vállalkozott, mert a Legvár versenyünkre idén is számos izgalmas ízű alkotás érkezett.

3 órára vártuk a szülőket. A szüreti lakoma az elsősök szüretelésével kezdődött, majd a szakkörön készült alkotások bemutatásával és a Legvár verseny nyerteseinek kihirdetésével folytatódott, majd a lakomával zárult. Örülünk, hogy sokan eljöttetek.

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább