Témanapok
Rogers Iskola

Úgy látszik megérte kivárni a jó időjárást: a rengeteg mozgáslehetőséget kínáló sport témanap remekül sikerült. 

Az eső és a szabadtéri programok összeegyeztethetetlensége miatt a 2009-2010-es tanévben kétszer is el kellett halasztani a "Sport" témanapot; az időjárás csak harmadszorra fogadta kegyeibe a Rogers Iskolát.  

A délelőttöt a Feneketlen-tónál töltöttük, ahol futásra, kötélhúzásra, számháborúzásra, hulahopp-karikázásra és még számtalan egyéb dologra volt lehetőség. Délután már az iskolában, illetve az iskola udvarán lehetett számtalan programból választani. A 7-8. osztályosok itt már a szervezői oldalon találták magukat. a fiúk segítségével a "free-runt" (parkour-t, magyarul szabad futást) és a minigolfot próbálhatták ki iskolatársaik; a lányok pedig tánckoreográfiát tanítottak. E mellett ki lehetett próbálni az asztaliteniszt, a kötélugrást, a szkandert, a jógát, a tollaslabdát, (természetesen) a focit, és még megannyi más mozgásformát.  

Gyerekek és felnőttek egyetértettek abban, hogy ez a sportos témanap a legjobban sikerült témanapok közé tartozott. 

5
2
6
4
3
 

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább