Témanapok
Rogers Iskola

A találkozásokkal kapcsolatban beszélgettünk a köszönéstől kezdve, a törzseken át, az űrlényekig mindenről.  

Februári témanapunk a Találkozások címet viselte. A nap elején összegyűltünk a tornateremben. A színházszakkörösök megjelenítettek néhány helyzetet, hogyan is zajlik az iskolában két gyerek, vagy egy felnőtt és egy gyerek találkozása. Ennek kapcsán beszélgettünk a köszönés fontosságáról.  

Ezután egy rövid dokumentumfilmet néztünk meg a civilizációtól elzárt Toulambi törzs és egy fehér ember találkozásáról. Érdekes és néha vicces volt látni, hogy a számunkra megszokott mozdulatok vagy tárgyak milyen ijedtséget váltanak ki ezekből az emberekből. 

A ráhangolódás után a gyerekek előre megadott vegyes korosztályú csoportban különböző foglalkozásokon járták körbe a találkozás témát.  

A kicsik drámafoglalkozásán közös kánon éneklés után hangszerek találkoztak, köszöntötték egymást, majd különböző különös találkozásokról készítettek jelenetet kis csoportokban. Például: Marson egy űrhajós egy űrlénnyel, A Százholdas pagonyban Hamupipőke Hófehérkével.  

A mozgáson sokféle játékot játszottak: ketten vagy sokan találkoztak, átvették egymás mozgását, úgy haladtak tovább, a dzsungel fogóban mindenféle állattá változtak, két csapat szembe találkozott egy padon, majd úgy kellet átjutni a másik oldalra egymást segítve, hogy nem eshetett le senki.  

A vizuális foglalkozáson színek találkoztak össze egy lapon és így különböző gyönyörű minták, formák és új színek keletkeztek.  

A tudomány foglalkozáson a következő négy témát dolgozták fel vegyes csoportokban a nagyok: Európaiak Amerikában, A neandervögyi ember és a modern ember, Kapcsolat idegen civilizációkkal, Meteorbecsapódások. A csoportok többféle módon osztották meg tudásukat a többiekkel. Születtek poszterek, készült híradó tudósítás, volt beszélgetés tudósokkal, "dokumentukfilm", kvíz játék és drámás feldolgozás.  

A 7-8.osztály részt vett a közös indítón, utána az első ciklusban Kepes András: Világfalu filmjéből néztek meg 2 részt. Ezekről beszélgettek az osztályfőnökükkel. A második ciklusban Gabi, az angol tanáruk hozott egy mesét a témával kapsolataban, majd vizuális foglalkozás volt választható technikával, a képek készülhettek a látott filmek vagy a hallott mese kapcsán vagy akár szabadon: kinek mit jelent a Találkozások szó.  

A napot végül ismét közösen zártuk, ahol a gyerekek elmesélték, megmutatták egymásnak, melyik foglalkozáson mit alkottak, dolgoztak. Legvégül közösen elénekeltük kánonban a Pál, Kata, Pétert. Tartalmas, vidám napot töltöttünk együtt.  

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
 

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább