Témanapok
Rogers Iskola

Játékos feladatokon keresztül határoztuk meg, hogy milyen udvart képzelünk el magunknak. 

Iskolánk középtávú terveiben szerepel az udvar megújítása. Ehhez nagy segítséget kapunk a Magyar Tájépítész Szövetségtől mert idén az Év Junior Tájépítésze Díj feladatául a Rogers Óvoda és Iskola udvarának megtervezését tűzték ki.  

A témanapon bemelegítésként az osztályok ötletrohammal indították a napot, ahol a már megszokott hinta utáni vágyakozások mellett előkerült az épületek felett induló csúszda, ami földalatti labirintusban végződik, a sokféle hallal teli horgásztó, és az iskolai veteményeskert, függő ágyakkal. A gyerekek a nap során különböző szakkör foglalkozásokból választhattak, minden gyereknek legalább 4 programon kellett aktívan részt vennie. A gyerekek a feladatokat vegyes korcsoportú csapatokban, vagy önállóan, esetleg barátokkal közösen oldották meg. A téma nagy pörgést, lelkesedést hozott a gyerekek körében, mindenki lázas munkába vetette magát. A nap végén a tornaterembe bemutattuk egymásnak a látható formába öntött vágyakat.  

Újságírás 

Az újságíró szakkörön megterveztünk, elkészítettünk és megszerkesztettünk egy újságot, aminek a témája az álmaink udvara volt. A gyerekek cikkeket írtak, interjúkat, riportokat készítettek társaikkal és a tanárokkal is a témával kapcsolatban. Készültek képek a jelenlegi udvarról, és az újságba bekerültek fotók az álom-udvarokról is. A szakkörön résztvevő gyerekeket két dolog érdekelte legjobban: miért nem tetszik a jelenlegi udvar a diákoknak, és milyen lenne számukra az ideális környezet, amilyenre ők alakítanák át. A nap végére elkészült lapokat másnap már olvashatták a diákok, a tanárok, és a szülők is megtalálják ezeket az osztálytermekben. Köszönjük Müller Andinak ezt a foglalkozást.  

Drámafoglalkozás 

Ezen a foglalkozáson a gyerekek álmaik udvarára képzelték magukat. Némi ráhangolódás után először mozdulattal jelenítették meg, hogy mivel töltenék az időt ezen az udvaron. Érintésre kihangosították gondolataikat, így mindenki kitalálhatta, épp mit csinálnak. Ezután csoportban kellett egy állóképet bemutatniuk, közösen találták ki, mi is az, amit egy ilyen vágyott udvaron csinálnának. A következő feladatban egy-egy udvari tárgyat alkottak meg magukból. Nagyon jó volt látni, ahogy kisebbek és nagyobbak együtt gondolkodtak, próbálták kitalálni, mi, hogyan mutatható be. Végül egy egész jelenetet kellett eljátszaniuk, ahol a nézőknek azt kellett megfigyelni, hogy milyen tárgy van a jelenetben, ami a mostani udvarunkon nem található. Sokszor megjelent a halastó, a medence, télen is használható szaletli babzsákokkal. Köszönjük Erbits Évának és Bacsik Áginak ezt a foglalkozást.  

Makettek 

A gyerekek dolga volt, hogy a rendelkezésre álló anyagokból (hullámkarton, dobozok, szívószálak, parafadugók, hurkapálcák stb.) olyan berendezési tárgyak építsenek (bútor, játék stb.), amelyeket szívesen látnának az ő álomudvarukon. Itt minden született, amit a képzelet elbír: rakétakilövő állomás, bunker, fák tetején található házikó. Köszönjük Kontár Balázsnak ezt a foglalkozást.  

Udvarra hangolódás  

Érdekes és szórakoztató játékok a hangok és a zörejek világába vezették a gyerekeket. A hang-activityhez és az asszociációs feladatokhoz nem kellett más, mint képzelőerő és kreativitás. Igyekeztünk kitalálni az igazi és a megálmodott udvar zajait hangszerek és letöltött hangeffektek segítségével. Az álomudvarra képzelt hangok közül stabilan az első helyen szerepeltek az állathangok és a játékok hangjai. Köszönjük Navrasics Juditnak, Péterváry Zsófinak és Takács Áginak ezt a foglalkozást.  

Régi udvari játékok  

A foglalkozáson Bruegel Gyermekjátékok című festményét megfigyelve ismertük meg, mivel töltötték az idejüket az ötszáz évvel ezelőtt élt gyerekek. A beszélgetés után néhány régi játékot ki is próbáltunk az udvaron. Kiderült, hogy a karikahajtás nagyon nehéz sport, majdnem lehetetlen! Köszönjük Német Kálmán, történelem tanárnak, ezt a foglalkozást.  

Meseírás  

A kisebbekkel mesét írtunk mesekockák segítségével. A foglalkozás elején a kocka minden oldalára rajzoltak és írtak egy-egy tárgyat, személyt, helyet a gyerekek. Az összeragasztás után sorban mindenki dobott a kockával. Azt a dolgot kellett beleszőni a mesébe, ami a kockán fentre került. Így születtek meg a mesék. Köszönjük Bárdosné Győrfi Klárának ezt a foglalkozást.  

Udvari játékok  

Arra biztattuk a gyerekeket, hogy olyan játékokat soroljanak fel, amit még sosem játszottak az udvaron. A következők jutottak az eszükbe: rabló-pandúr, bújócska-fogócska, ipiapacs, floorball, kidobó, számháború, méta, golyózás, bocsa. Ezek közül választottak ki néhányat és azt játszották 45 percen keresztül. A legnépszerűbbek a számháború, rabló-pandúr és a kidobó voltak, annyira élvezték, hogy abba sem akarták hagyni, még a szünetüket is feláldozták, csak hogy még egy kicsit tovább játszhassanak. Köszönjük Schwarcz Icának és Manzel Gyurinak ezt a foglalkozást.  

Látványtervek  

A szakkörön némi bevezetés után megindult az ötletáradat! Sokaknak két alkalom kellett, hogy papírra vethessék szárnyaló fantáziájuk szüleményeit. Néhány gyakran előforduló motívum: pihenős-leülős helyek, persze kerti játékok, mászókák-csúszdák (spirális, lehetőleg), szökőkút, focipálya, kerti tó (halakkal, híddal), kisház a fa lombjában és még több egyedi ötlet (kultúrkörös játékok, mini kresz park, föld alatti alagútjáratok, szabad téri tanterem ...) Mondhatjuk, a gyerekek feladták a labdát, mi több: labdákat! Köszönjük Karsai Julinak ezt a foglalkozást.  

Kutatás  

Internetes kutatást folytattunk arról, milyen iskolaudvarok vannak a világban, és milyen ötleteket leshetünk el tőlük? Szembesültünk közben azzal is, mennyire eltérő körülmények közt nőnek fel a világ különböző tájain a gyerekek, és milyen szerencsések vagyunk mi. Persze azt is láttuk, mennyivel izgalmasabb udvarunk is lehetne. Köszönjük Ringhofer Janónak ezt a foglalkozást.  

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
 

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább