Táborok
Rogers Iskola

Az erdei iskola idén is rengeteg lehetőséget biztosított mind az ismerkedésre, mind a természet megismerésére.

Az erdei iskolás hét első két napján az 1.osztály közeli helyeket választ, ahol folytatódhat az ismerkedés, de eközben a természet közelében vagyunk. Idén mi is így tettünk. Az első napunkat az Állatkertben töltöttük. Igyekeztünk a lehető legtöbb állatot megnézni, jól megfigyelni, s még zsiráf barátaink rokonaihoz is ellátogattunk. A második napon inkább az egymásra figyelés volt a középpontban. Ekkor a Széchenyi- hegyre kapaszkodtunk fel a Fogaskerekűvel. Már útközben is, aztán a játszótéren, végül egy réten nagyokat játszottunk, kacagva fogócskáztunk, s jól elfáradva tértünk vissza az iskolába. 

Ebben az évben is együtt kelt útra az 1., 2. és 3. osztály a visegrádi Mogyoróhegyi Erdei Táborba. A gyönyörű környezet és a remek programok évről évre visszahívnak bennünket ide. Szikrázó napsütés fogadott minket az első napon, s ezt kihasználva szinte rögtön el is indultunk a nagy túrára, a Fellegvárhoz kirándultunk. 

A másik két nap sajnos nem volt ilyen kegyes hozzánk az időjárás, bizony előkerültek a meleg pulcsik, a gumicsizmák és esőkabátok. De ez sem szegte kedvünket, mert egy kis programváltozással nagyon érdekes és izgalmas foglalkozásokon vehettünk részt az Erdei Művelődés Házában. Sokat megtudtunk az erdőben élő állatokról, növényekről, s egy mikroszkóp alatt meg is vizsgálhattunk számtalan kis élőlényt, s még a zsebünkből előkerült dolgokat is. Utolsó nap szerencsére voltak olyan időszakok is, amikor nem esett, így ezt gyorsan kihasználva túráztunk még egyet a Függőhídhoz. Közben megnéztük a madárhálókat és az odúkat is, de sajnos nem csak mi nem szeretünk hidegben, nyirkos időben kint lenni, de az állatok is elbújtak vackaikba. Ez a felemás időjárás sem szegte kedvünket, mindhárom napban átéltünk felejthetetlen pillanatokat, s boldogan érkeztünk haza. 

4.osztály: Idén 5 napra Vinyére mentünk erdei iskolába. A gyerekekkel előre megterveztük a napokat. Tudták, hogy lesz majd természetismereti foglalkozás, kirándulás a Cseszneki várba, Pannonhalmára, és a Cuha patak völgyében. Ezen kívül lesz fafaragás és fogunk a görög kultúrkörrel is foglakozni. Na, meg persze sok játék, vidámság, kacagás. Így is volt minden. 

Idén az 5. és 6. osztály együtt töltötte az erdei iskola hetét. Minden napra valami más, érdekes programot szerveztünk. Első napon a Pilisbe kirándultunk. Dobogókőről indultunk, ahol megcsodáltuk a kilátást, a szemközti Börzsönyt, a Dunát. Páronként kaptak a gyerekek egy térképet, melyen először meg kellett találniuk, hogy hol is vagyunk, majd a turista utakat követve útvonalat javasolniuk a Rám-szakadékhoz. Időnként megálltunk, megnéztük, hogy épp merre járunk. De sok térkép ide, vagy oda (vagy épp azért ) sikerült rossz hasadékba bemennünk, ahol egy idő után egyre gyanúsabb lett, hogy csak nem akarnak a Rám-szakadék ismert sziklái felbukkanni. A terep viszont nagyon izgalmas, kalandos volt, így nem fordultunk vissza. Nagy, kidőlt fák keresztezték időnként az utat, ahol a lábunk alatt egy kis patak is csordogált. A gyerekek nagyon élvezték, segítettek egymásnak, hol, hogyan érdemes átkelni. Amikor leértünk Dömösre már tudtuk, hogy a Lukács-árok volt az, amit végigjártunk. A faluba érve fagyival hűsítettük magunkat, majd a Duna partján kacsázva, térdig vízben álldogálva vártuk a rév indulását. 

Kedden a Csodák palotájába mentünk. Kicsit korábban odaértünk, így előtte még a Zöld Péter játszóteret is birtokba vettük. Benn a gyerekek érdeklődve próbáltak ki mindent. Rácsodálkoztak a fizika furcsa és izgalmas világára. Egy fél órás bemutatót is megnéztünk, ahol a folyékony hidrogén különleges tulajdonságait ismertük meg. Nagyon jól telt ez a nap, mindenki úgy érezte, hogy szívesen töltene még itt időt. Szerdán barlangászni mentünk. No, nem felfedezni, csak bejárni - vezetővel, kiépített úton. Először a Pál-völgyi - cseppkőbarlangba mentünk. A vezetőnk nagyon sok érdekes dolgot mondott a barlang és a cseppkövek kialakulásáról. Mesélt egy mexikói barlangról is, ahol óriási kristályokat lehet megnézni, de 40 fokos a hőség, így csak hűtött védő felszerelésben lehet oda menni. Egy kisfiú aztán ezt meg is kereste az interneten, másnap reggel mesélt róla a többieknek. Másfél órás utunk során bekiabáltunk a boszorkány konyhájába, kipróbáltuk milyen teljes sötétben lenni a barlangban, másztunk létrán, és a végére jól át is fáztunk. Miután a napon átmelegedtünk, átsétáltunk a Szemlő-hegyi - barlangba. Itt egészen más jellegű volt a barlang belseje. Megtudtuk, hogy reggel és délután beteg emberek járnak ide gyógyulni. Megnéztük a tervezett lift kiépített helyét. Vezetőnk elmesélte, hogy még a 60-as években egy érdekes kísérlet részeként egy csoport ember 30 napig élt lenn a barlangban, óra nélkül, a belső ritmusukra támaszkodva. A túra végén a barlang bejáratánál lévő interaktív kiállításon felpróbáltuk a barlangászok felszerelését és kipróbáltuk, milyen érzés lehetett átmászni a Tű foka nevű hasadékon, amikor felfedezték a barlang egy új termét. Csütörtökön a Természettudományi Múzeumba látogattunk el. Megcsodáltuk a természetfotókat. A rovarkiállításon beszélgettünk egy preparátorral a munkájáról. Fantasztikus méretű és színű brazíliai lepkéket láttunk. Az állandó kiállítások közül az ásványokat vizsgáltuk legtovább. 

Péntekre kerékpártúrát terveztünk, a Velencei tavat szerettük volna körbe biciklizni. Az időjárás nem volt kegyes hozzánk, hűvös, felhős reggelre ébredtünk. Így a B terv lépett életbe, az Állatkertbe mentünk. A Varázshegyet jártuk körbe, fantasztikus hely, sok izgalmas, érdekes dologgal találkoztunk. Egy rövid előadást is meghallgattunk a rájákról, a bátrabbak a kezükből etethették őket. A közös nézelődés után a gyerekek önállóan járták körbe a kertet, nézték meg a különböző házakat, állatokat. Jó hangulatú, tartalmas hetet zártunk. 

A 7 - 8. osztály elbeszélése: Idén Agárdra utaztunk. A Déli- és Keleti pályaudvarról indultunk, de akinek ezek közül egyik sem volt jó, akár Érd Felsőn is felszállhatott. Felszálltunk a vonatra, és rögtön megindult az egymással való barátkozás. Idén új a közösség, a hetedikesek és mi nyolcadikosok próbáljuk jobban megismerni egymást, hogy még színesebb legyen az élet, új gyerekek is érkeztek: Csilla és Ábel. Ki ezzel, ki azzal beszélgetett és egyszer csak azon kaptuk magunkat, hogy megérkeztünk. A leszállás után körülbelül 15-20 perces séta várt minket a táborhelyig, ahol rögtön megismerkedtünk táborvezetőnkkel: Szilviával. Ő megmutatta nekünk a házainkat, mi meg berendezkedtünk, ahogy azt előzetesen (az iskolában) megterveztük, majd a nap hátralevő részét a Velencei-tónál töltöttük. Természetesen mindenki rögtön berohant a vízbe, ami persze iszonyú hideg volt, de ez nem nagyon érdekelt senkit. Volt, aki a vizet élvezte, volt, aki horgászott, és akadt, aki az egész napot végig ?diabolozta". Hazafelé a táborba egy,,kisboltba" is betértünk, ahol egyesek miden költőpénzüket elköltötték (persze több nap alatt ). A vacsora(és minden későbbi kaja is) egész jó volt, ezért mindenki jóllakott. Második nap aztán fél nyolckor felkeltünk, és nyolckor már reggeliztünk is, hogy odaérjünk a kikötőbe, ahol megismerkedtünk a programjaink szervezőjével, Gyurival. Elsőként kenuzást szervezett nekünk a Velencei-tavon. Be is ültünk a csónakokba, és elkezdtünk evezni. Egészen beeveztünk a nádasba, és ott különböző helyeken álltunk meg, hogy Gyuri előadást tartson a víz élővilágáról. Visszafelé még egy gyorsasági versenyt is rendeztünk, aminek az eredményét nem tudtuk eldönteni, így nagy egyetértésben döntetlenben állapodtunk meg. Sok időt töltöttünk a vízen, ezért amikor kikötöttünk, már igencsak délután volt, és sokaknak nagyon fájt a szebbik fele, a kenu deszkáin való hosszú ücsörgéstől. Lényeg, ami lényeg, kikötöttünk, és visszaindultunk a táborba (egy kisebb kvízt követően). A vacsora után a szokásos szabadidő kiélvezése került sorra, és egyre jobban összebarátkozott az osztály. 

Ilyen hangulatban telt a második nap. Harmadik nap egy egész napos kirándulásra mentünk (amit előrehoztunk egy nappal a rossz időjárás miatt). A túrát Gyuri vezette a Velencei hegységben található ingókövekhez. Ehhez át kellet mennünk a tó túlpartjára, szóval fogtunk egy hajót, beleültünk és átmentünk - egyenesen átlavíroztunk a nádak között - a túlpartra. Három követ látogattunk meg, melyek között az élére állított kocka volt a legérdekesebb. Itt megálltunk megenni a hidegcsomagokat, és egy számháborút is közbeiktattunk. Beszélgettünk a hegyekben élő növényekről is, és végül az erdőn keresztül (a gigantikus Pandúr kövön át) visszaindultunk a hajónkhoz, csakhogy ezalatt az idő alatt többeknek elkopott a lábuk. Mikor végre megérkeztünk a hajóhoz, visszamentünk Agárdra, aztán a táborba, aztán meg az ágyba. Negyedik nap a szerdára tervezett hajótúrára indultunk (ekkora már elég hideg volt és esett is, tehát sok sziámi született, kellő számú esőkabát hiányában, egy-egy esőkabátban akár hárman is voltunk). Beültünk egy ZÁRT hajóba, és mentünk körbe-körbe-körbe a tavon. Ez így elég unalmasnak hangzik, de mi vezethettük a nagy hajót, és így már igencsak jó móka volt. Szemerkélő esőben és 10 fokban meglátogattuk újra a kisboltot - ezt egyébként minden délután megtettük - hogy vegyünk valami finomat. Végül szokás szerint visszamentünk a táborba, szabadidő, vacsora, búcsúeste és alvás. Aztán eljött a péntek és készülődni kezdtünk haza. Az eső nem kegyelmezett, egésznap esett. Elindultunk a táborba 35 fokban, hazaindultunk esőben, 15 fokban. De valahogy ez sem szegte a kedvünket. Utolsó nap lelepleztük a heti titkot, ki kinek volt a táborban a Jóságos Óriása. Még a tábor előtt kihúztuk egymás nevét és igyekeztünk a társunkra figyelni, segíteni őt ebben az öt napban. Voltak egymásra találások, nagy csodálkozások, nevetések egyaránt. Jó volt együtt táborozni, jó kis csapat leszünk, úgy érzem. Jakobicz Dani 8.o. 

1
2
3
4
5
6
7
8
9
10
11
12
13
14
15
16
17
18
19
20
21
22
23
24
25
26
 

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább