Projektek
Rogers Iskola

A Föld napján rendeztük meg idén az öko- és sport napunkat.

Reggel közös bemelegítés után 1000 m-es futással kezdődött a nap. Ezután kicsik és nagyok, együtt összeszedtük az iskola környékén a szemetet. A munkához gumikesztyűket és zsákokat használtunk. Három zsák lett tele. Több gyerek megállapította, milyen sok dolgot dobnak el az emberek.  

A nap során sok program állt a gyerekek rendelkezésére, sportolás és a természetvédelemhez kapcsolódó tevékenységek. Az útilaput bogarászva válogattak a gyerekek a programok közül.  

Délelőtt az öko-puzzle kirakása után lehetett szappant főzni, fűszernövényekből függőkertet varázsolni, elhasznált PET palackokból virágokat készíteni. Aki sportolásra vágyott, kipróbálhatta a sorversenyt, ping-pong-ot, focizást, célba dobást hulladékkal. A bátrabbak megtanulhattak monociklizni, és végigsuhanhattak a street surf pályán is.  

Az udvaron a megszokottnál is nagyobb volt a nyüzsgés, még szünetben is. A lelkes kertészkedők beültették a hozott növényeket. Egy csapat rendbe tette a komposztot, ezzel javították fel az új ágyások talaját. Persze a benti növényekről sem feledkeztünk meg, azokat is átültettük és lemostuk a leveleiket. A délutáni napsütésben néhányan nyeregbe pattantak és biciklivel küzdötték végig az akadálypályát. Sokan nekivágtak rollerrel is. A floorball mindig nagyon sok érdeklődőt vonz, ez ma sem volt másképp. Persze az állatokra is gondoltunk, megsétáltattuk „házi kedvenc” kígyónkat, Gandhit, és napoztattuk a homokozóban. A Föld értékes terményeiből zöldségmandalát készítettek a gyerekek, melyet miután megcsodáltunk lelkesen el is fogyasztottunk. Ezzel a közös uzsonnával ért véget a nap, nagyon jól éreztük magunkat.  

Köszönjük a szülőknek a virágokat amelyek most szépítik az udvarunkat!  

1
2
3
4
5
6
7
8
9

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább