Projektek
Rogers Iskola

Pest azon helyeit látogattuk meg, ahol 1848-ban történt valami.

Kis csoportokban jártuk be Pest azon helyeit, ahol 1848. március 15-én történt valami, és ott valamilyen kérdés, feladat várta az érkezőket. 

A tervezett útvonalat többféleképpen is be lehetett járni. Mivel közülünk, tanárok közül sokan a gyerekeket kísérték, több helyszínen szülők vártak bennünket feladatokkal. Az Egyetem téren például azt a feladatot kapták a gyerekek, hogy kérjenek meg 50 járókelőt, hogy mondjanak el 3 pontot a 12-ből vagy mondják el a Nemzeti Dal első sorát. A Károlyi- kert közelében az egyik csoport megszólított egy idős bácsit, aki majdnem az egész verset elmondta, és azután elmesélte, hogy az ő ükapja Ghyczy István 48-as honvéd volt. Síremléke a Fiumei úti sírkertben a Kossuth Mauzóleum mellett található. Mindannyiunkat megborzongatott ez a különös véletlen.  

1
2
3
4
5
6

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább