Projektek
Rogers Iskola

A Rogers Napok első napján a kiállítás után rendeztük meg az idei sportnapot.  

Az ünnepélyes megnyitó első programja Váci Péter vezette rogerses karate csapat bemutatója volt. Tátott szájjal bámultuk az óvodás és iskolás gyerekekből álló csapat ügyességét. A megnyitón az előző héten elkészült a műfüves focipályánkat avatta fel Kontár Balázs egy hivatalos kezdő rúgással, a csapatok sorsolásával kezdetét vette a focibajnokság, majd sor került az első selejtező mérkőzésekre is.  

Akik sem focizni, sem szurkolni nem szerettek volna, azok bekapcsolódhattak a sorversenybe, a pingpong forgóba, a zsinórlabdába, tollasozhattak, teniszezhettek, kipróbálhatták magukat az egyensúlyozó kötélen (slackline), a biciklis és az oxelos – rolleres – görkoris akadálypályán, vagy játszhattak petanque-t. Idény sem maradhatott el az ugrókötelezés, hullahopp karikázás, a gumizás és az ugró iskola. Jól elfáradtunk a fél 4-re, pedig még utána kezdődött az udvarzöldítés.  

1
2
3
4
5
6

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább