Óvodai élet
Rogers Óvoda

A Rogers Iskola csodája

Dobos Orsolya, a könyv szerkesztője régóta szeretett volna egy könyvet, amely méltón mutatja be a Rogers Iskola pedagógiai tapasztalatait, fejlődését és nevelési útkeresését. Ez találkozott az iskola szándékával is, hogy első harminc évének a történetét könyvben rögzítse. A kötet egyszerre tartalmaz szakmai elemzéseket és személyes visszaemlékezéseket.

Rogerses lenyomatok - Kultúrkörök

Az alsó osztályokban egy-egy kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk, abban bízva, hogy a gyerekek a különböző kultúrák átélésével önmagukon és a világ dolgain könnyebben eligazodnak. Ennek a tanításnak a tartalmát, módszereit mutatja be a Rogerses lenyomatok sorozat első kötete, a Kultúrkörök.

Rogerses lenyomatok - Táboraink

A táborainknak pedagógiai és közösségi jelentősége van, iskolai életünk meghatározó részévé váltak. Milyen élmények, tapasztalatok és értékek kapcsolódnak a táborokhoz, ezt mutatja be a Rogerses lenyomatok sorozat második kötete, az Egyszer egy iskola elindult Visnyóra - Táboraink.

Ovisainkkal a Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Óvodájába látogattunk.  

Az érzékenyítés a szakkifejezés arra a nevelésre, mely odafigyelésre, empátiára és a másság, a kisebbség, a fogyatékosság elfogadására nevel. A Rogers óvodásokkal a Semmelweis Egyetem Pető András Gyakorló Óvodájába mentünk látogatóba.  

Óvodánkban alapérték a tisztelet, az elfogadás. A mindennapjaink része, hogy beszélgetünk, megosztjuk egymással az érzéseinket, hagyjuk, hogy az ovisaink kérdezzenek, akár általuk behozott témában is. Ezáltal a gyerekek észrevétlen válnak kíváncsivá a másik gondolataira, érzéseire és kialakul bennük a tisztelet mások és saját maguk iránt is. Az empátiával sokféle élményen, játékon keresztül foglalkozunk. Elkezdjük megtanulni, hogy mindenki mástól izgalmas. Azt látjuk, hogy a nagycsoportosoknál ezek a viselkedési minták már a személyiségbe beépülve, annak részévé válnak. Miután több szálon is kapcsolódunk a Pető Intézethez, így jött az ötlet, hogy egy testvércsoportot alakítsunk ki a Gyakorló Óvodájukkal. Szeretnénk, hogy a nagycsoportosaink más területen is megtapasztalják az empátia és az elfogadás értékeket és érzéseket. Szeretnénk, hogy természetes legyen ovisaink számára, hogy a Pető ovis gyerekeknek sérülésük ellenére ugyanúgy a játék a legizgalmasabb az oviban, örülnek ha jó barátokra lelnek és ha nagyokat kacaghatnak.  

A közös játék során kacagásból, és játékból nem volt hiány! Első perctől nyitottan és érdeklődő kérdésekkel fordultak a gyerekek a Katica csoportosok felé. Játszottunk együtt körjátékokat, mindkét csoport elénekelte meglepetésből a kedvenc dalát. Meg is vendégeltek minket a Katicák, akik sóliszt gyurma Napos és Holdas hűtőmágnessel kedveskedtek nekünk. Mi egy közös saját készítésű társas játékkal leptük meg őket. A gyerekek sokféleképpen élték meg a közös délelőttöt. Voltak, akik teljes odafordulással, és természetességgel játszottak a Petős gyerekekkel. Egy kislány azt mondta, hogy jól érezte magát, bár ő még csak megfigyelte, hogy mitől mások a mozgássérült gyerekek. Matyi a Pető Óvodából azt mondta a látogatás után, hogy ez volt neki a legjobb nap az oviban, mert itt voltak a Rogers ovisok, és Benővel barátok lettek. Sok élménnyel tértünk haza, köszönjük a szervezést és az együttműködést Farkas Áginak, a Pető Intézet konduktorának. Várjuk a tavaszt, amikor mi látjuk vendégül a Katica csoportosokat!  

1
2
3
4
5
6

További cikkek