Témanapok
Rogers Iskola

Tanárok és a volt diákok mutatták be különböző - és sokszor nem mindennapi - hobbijaikat. 

Január harmadikán a Hobbi címet viselő idei első témanapunkon a régi rogerses diákok mellett a tanerők tartottak hobbijukhoz kacsolódó foglalkozásokat. (Hadd tudják meg a gyerekek, mit szeretünk még, rajtuk kívül.) 

A tornateremben gyülekeztünk, ahol közösen visszaemlékeztünk a 2016-os évre, leírtuk egy papírra, hogy mi volt nekünk a legjobb ebben az évben. Majd egy másik lapra felírtuk, mit szeretnénk a 2017-es évben elérni, mire vágyunk. Majd az év végi táborban kibontjuk a lapokat és megnézzük, mit sikerült megvalósítani. 

A hobbi témanapon nagyon sok különféle hobbival ismerkedhettek a gyerekek. Van, aki dobolni szeret, és próbálta a szakkörön résztvevőkkel is megszerettetni – talán sikerrel. Nagy volt a zaj. Rettenetes nagy! De jól bírtuk. Egyszerű ritmusokat próbáltunk, több-kevesebb sikerrel. Mindenkinek jutott hangszer, forgó rendszerben dzsemmeltünk. Jó kis buli volt! A Csillagok háborújáról szóló szakkörön a messzi-messzi galaxisban játszódó rajongói filmeket néztünk meg, és ezekről beszélgettünk. A világ néhány érdekes, újévi szokásait, babonáit is megismerték a témanapon a gyerekek. Vakon kellett húzniuk egy színes-érdekest, és amikor legközelebb találkoztunk el kellett mesélnie, hogy mire emlékszik. Pl.: Fehéroroszországban hányadik jókívánság cetli fog szerencsét hozni az adott évben? Vagy, hogy miért raknak az olaszok lencsét a pénztárcájukba? A harmadik osztályban újévi jósda volt. Az orákulum, amivel jósoltunk, csillagképek segítségével kutatja a jövendőt. Az infó teremben videojátékokat terveztek papíron a gyerekek, ezt Kaderják Máténak (volt diákunknak) elmondták, majd egyenként kipróbálhatták Máté játékát vagy játszhattak saját kedvencükkel. Az elsős Ádám egy pálcika emberrel tervezett mindenféle mozgást, Jenei Samu 45 percen keresztül folyamatosan segített az elsősöknek kedvesen, mindig csak annyit, amennyit kellett, hogy működjön a gép, játszani tudjanak, ezt nagyon jó volt látni. 

A kalligráfia szakkörön tollsercegés, pacák, nevetés, izgalmas betűtípusok, gyertyafény, zene, jó hangulat volt. A gyerekekkel a gyönyörű kézírás alapjait gyakoroltuk, lassan, megfontoltan formáltuk a betűket. A foglalkozáson mindenki elsajátíthatta a mártogatós toll használatát, a díszes betűk formálását. A horgolás szakkörön többen megpróbálkoztak az egyenes fonalból valami szépet varázsolni. Nagy fiúk és kislányok együtt munkálkodtak. Volt, aki láncszemekből készült karkötőt horgolt. Többen nekikezdtek egy virág elkészítésének. Kiderült, hogy ez nem is olyan könnyű. Néhány gyereknek összecsavarodott az alkotása a munka során, de mivel sok munkája volt benne, a lebontás helyett egy absztrakt szabad horgolással készült tárgyat alkotott. Többen úgy belemerültek, hogy nem csak egy szakköridőben dolgoztak serényen. Jól esett elmélyülten alkotni. A társasjáték szakkörre a csapatok szinte mindig együtt érkeztek és nem véletlenszerűen alakultak. Az első körben a 4. és az 1. osztállyal Activiy-t játszottunk, a másodikban Dobble és Activity volt a program a nyolcadikosokkal, a harmadik szakkörön pedig az ötödikesekkel játszottunk a Bang és a SET kártyajátékokkal. A Zöld osztályban 2017-es naptárakat lehetett készíteni. Három féle minta közül választhattak a gyerekek. Lehetett térbelit, egyszerű színezőst és saját tervezésű naptárat gyártani, hogy mindenki tájékozott legyen az idő múlásáról 2017-ben is. Népszerű szakkör volt, mind a három foglalkozáson teltházasak voltunk. A kreatív íráson mesekockákkal dobtunk és azok segítségével alkottunk történetet. Volt, aki haikut írt, volt, aki hosszú történetet talált ki. Gyerekek is sokan jöttek, de még egy felnőtt is, a kuratórium egyik tagja is alkotásba kezdett. 

A varrás foglalkozás elején sokat beszélgettünk az anyagok felhasználásáról, a különböző technikákról és a felhasználási módokról. Egy közös alkotásra készültünk, foltvarrás technikájával egy faliképet készítettünk. Több korosztály dolgozott együtt, elsőstől egészen a hatodikosokig. Jó volt itt is megélni a különböző korosztályok keveredését, egymás segítését! A Beton-szakkör régi diákunk, Sasa jóvoltából jöhetett létre. A technika egyszerűnek tűnik - a cementszerű anyag összekeverése némi vízzel - az arányok megtalálása azonban nem is olyan gyerekjáték. Ezután, a kapott massza életre keltésének csupán a kreativitás szabhat határt. Vigyázat! Az elkészült alkotások látványa, és főként tapintása függőséget okozhat! 

A túra szakkörről a következő vers mesél:
Málha
Miről szól egy túra-szakkör?
Méltán kérdi a gyermek:
Mit, s hogyan viselj,
ha az erdőbe húz a kedved.
Megéheztél? - Van gázfőző,
ebben melegíthetsz.
Megszomjaztál? - Ivózsákod
máris szállítja a nedvet.
Ha hideg jő, kézmelegítő
segít ki a bajból.
Ha beáll az est, ne légy rest,
fejlámpád majd terelget!
Eltévedni nem lesz esély,
Nálad van a térkép,
ha mégis megtörténne,
a tájolód megvéd.
Miről szól egy túra-szakkör?
Tudod már a választ.
A Rogersben megismerted, mire jó a málha. 

A napot azzal zártuk, hogy mindenki írt egy olyan jó kívánságot egy lapra, mai bárkinek jól jöhet, ezt összegyűrte, és jó messzire feldobta. Majd mindenki felkapott egy jó kívánságot, és elolvasta, mit kívánt neki valaki ismeretlenül. 

1
2
3
4
5
6
7
8
9
 

További cikkek

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább