Témanapok
Rogers Iskola

A tanévet öt periódusra osztjuk: a periódusok témanappal kezdődnek és ünneppel záródnak. A témanapok alkalmával a gyerekek vegyes korcsoportban adott témának különböző oldalról való megközelítésével foglalkoznak, más és más művészeti ágakban -zene, mozgás, képzőművészet, dráma- tevékenykednek.

A gyerekek a nap végére jól elfáradtak - ez is csak azt jelezte, hogy mekkora siker volt az idei sport témanap. 

Ez a témanapunk már a március 15-i ünnep előkészítése volt, Petőfin keresztül tanultunk a 48-as forradalomról. 

Játékos feladatokon keresztül határoztuk meg, hogy milyen udvart képzelünk el magunknak. 

Az idei évünk első témanapján megmutattuk a sakk, az árnyjáték és a rajz sokszínűségét.

A találkozásokkal kapcsolatban beszélgettünk a köszönéstől kezdve, a törzseken át, az űrlényekig mindenről.  

Idei első témanapunkon József Attila versét négy különböző művészeti ág keretében értelmezték, és élték át a gyerekek. 

Ezen a témanapon minden a vándorlásról szólt, amihez persze elengedhetetlen volt a hamuba sült pogácsa is.  

Ördögi jó témanapunk volt - lehetett ördöglakatozni, ördögszarvat készíteni, és még Dante poklában is jártunk. 

Úgy látszik megérte kivárni a jó időjárást: a rengeteg mozgáslehetőséget kínáló sport témanap remekül sikerült. 

Ünnepek

Az ünnepeink adják az életünk kereteit, fontos szerepük van a közösségépítés szempontjából. A tanév mindegyik szakaszát egy-egy ünneppel zárjuk.

 
Tovább

Kultúrkör

Az alsó osztályokban a hagyományos tantárgyakon kívül egy-egy különböző kultúra szimbólumaival, szokásaival, hagyományaival ismerkedünk.

 
Tovább

Óvoda

Színes óvodai életünk projektjei, a közös kirándulások, ünnepeink a gyerekek érdeklődésére és aktivitására helyezik a hangsúlyt.

 
Tovább

Táborok

Az erdei iskola, az év végi tábor és az osztálykirándulások, túrázások, gyakran a szülőkkel együtt, a tantervünk szerves részét képezik.

 
Tovább

Témanap

Diákjaink vegyes korú csoportokban, különféle művészeti ágakban egy előre megadott témát dolgoznak fel sokféle megközelítésben.

 
Tovább

Projektek

A projektek a tanulás-módszertani technikák elsajátítására, kipróbálására adnak lehetőséget. Fejlesztik a kreativitást és a szervezőkészséget is.

 
Tovább