Mivel foglalkoztál mielőtt az iskolánkba jöttél tanítani?

2009-ben kezdtem tanítani a Rogers Iskolában. Két gyermekemmel voltam otthon, amikor új iskolát kerestem magamnak, így találtunk egymásra. Lelkesen vetettem bele magam ebbe az új helyzetbe, ami minden szempontból más volt, mint az előző munkahelyem. Izgalmas volt megtapasztalni, hogy én is aktív részese és alakítója vagyok az eseményeknek, egy innovatív, egymást segítő közegben bátran felvállalhattam a véleményemet, kipróbálhattam az ötleteimet, segítséget kérhettem az elakadásaimban. Jó érzéssel tölt el, hogy ez 10 év után is így van!

A Tanítóképző főiskola alatt jelentkeztem egyetemi képzésre, az ELTE Pedagógiai Karán szereztem pedagógus szakos bölcsész és tanár diplomát. Idén szeptemberben pedig elkezdtem a Budapesti Műszaki Egyetemen a pedagógus szakvizsga képzést, melynek második évében mentortanári képesítést fogok szerezni. Régi vágyam volt, hogy a leendő tanítókat mentorálhassam, átadhassam nekik a rogersi szemléletet.

A zene mindig fontos szerepet játszott az életemben. Igyekszem ennek szeretetét a gyerekeknek is átadni, nem csak az énekórákon, hanem a mindennapi életünk apró mozzanataiban is. Vidéki lány vagyok, így a természet közelsége, az ökológiai szemlélet, a kirándulások, a táborok szeretete személyiségem fontos részét adják.

Szülői és tanítói oldalról is megtapasztaltad már egy elsős osztály mindennapjait. Mit gondolsz, mik a legfontosabb feladatok egy új közösség kialakítása során?

A figyelem. Az, hogy figyeljünk a másikra, megismerjük személyiségének minden oldalát. Figyelemmel legyünk igényei, kérései, vágyai felé. Csak akkor tudunk neki biztonságot adni, ha elfogadjuk őt olyannak, amilyen. Az osztály indulásakor minden gyermek igyekszik elfoglalni a csoporton belül azt a helyet, beilleszkedni abba a szerepbe, ahol ő jól érzi magát. Tanítóként igyekeznünk kell nem beleszólni, megakasztani ezt a folyamatot, hanem segítőként részt venni benne. Hagynunk kell, hogy a gyerekek önállóan találják meg helyüket, maguk vívják meg a harcaikat. Mi a biztonsági hálót adjuk, hogy tudják, hozzánk mindig fordulhatnak segítségért, de nem megoldásért. A lányom és a nagyobbik fiam is ebbe az iskolába jár, itt megkapják a biztonságot, a támogató, elfogadó légkört, így nem volt kérdés, hogy ők is rogersesek lesznek.

A nyílt napon sok szülő teszi fel a kérdést, hogy van-e osztályozás alsóban. Mit gondolsz az értékelésről, milyen az iskola értékelési gyakorlata?

A rogersi szemlélet alapeleme a fejlődésfókuszú gondolkodásmód, az angol szakirodalomban ezt hívják úgy, hogy growth mindset. Ennek a lényege, hogy hatalmas ereje van annak, hogy egy gyerek mit gondol a saját képességeiről, hogy hisz-e abban, hogy el tud érni dolgokat akkor, ha tesz azokért a célokért. Az, ahogyan értékeljük a gyerekek teljesítményét nagyon fontos tényező abban, hogy kialakul-e ez a fajta tudatosság a gyerekekben. A hagyományos statikus értékelés, amikor leírjuk, hogy a gyerek négyes történelemből vagy jó matekos, nem segít a gyereknek abban, hogy megértse, mit csinál jól vagy tudja, hogy miben kell még fejlődnie. Ezért nem hiszek a numerikus értékelés önálló létjogosultságában. Látom, hogy felnőttként (pedagógusként, szülőként) egyszerűbb kezelni, de úgy érzem, nem segít annak feltárásában, hogy az adott kisdiáknak min kell változtatnia, mit kell hozzátennie a tanulási folyamatához.

Itt a Rogers Iskolában, szövegesen értékelünk, hetedikig nincs osztályzat. Az értékelés során visszajelzést adunk arról, hogy az adott kisgyerek hol tart az értékelés pillanatában az ő fejlődési folyamatában. Igyekszünk visszajelzést adni az adott tananyag elsajátításáról, a diák tanuláshoz való viszonyáról, a szociális fejlődéséről és arról, hogy hogyan vesz részt a közösségben. Az értékelést nem csak a pedagógusok végzik, a tanulók is aktív részesei az értékelés folyamatának. Az önértékelés, amelyet a tanulók önmagukról, a csoportban elfoglalt helyükről, a tanuláshoz, az iskolai szabályokhoz való viszonyukról készítenek szövegesen és/vagy szimbólumokkal nagyon fontos eleme az értékelési módszerünknek. A félévenkénti szöveges értékeléshez hozzátartozik a szülői beszélgetés. A bizonyítványosztás után, minden családdal leülünk, és beszélgetünk az adott gyermek félév során elért fejlődéséről. Ez a beszélgetés nem szorítkozik a tananyagra, a teljes személyiségfejlődést átbeszéljük. Én beszélgetésnek tekintem ezeket az alkalmakat, ez azt jelenti, hogy a szülők véleményére, tapasztalataira is kíváncsi vagyok, fontos számomra a párbeszéd.

A Rogers Iskolában azt valljuk, hogy a saját élmény: a játék és a tevékenység nagyon fontos módszer a tanítás során. Hogyan tudod ezt beépíteni a matematika órákba?

A 6-7 éves gyermek hatalmas kíváncsisággal, tudásvággyal lép az iskolába. Van, aki már ismeri a betűket, számokat, tud olvasni, írni, számlálni. Felelősségtudó nagy elsősként ül be az iskolapadba, és várja a sok-sok „iskolás” feladatot. De sok olyan kisgyerek is van, akiknek még a játék a fontos, a szünet mindig érdekesebb, mint az órai történések. Azt gondolom, hogy mindkét típusú gyereknek ki lehet elégíteni az igényét a matematika órákon. Igyekszem úgy szervezni az órákat, hogy azok változatosak legyenek, mindenki megtalálhassa benne azt, ami neki örömet okoz. Hiszem, hogy csak úgy érhetünk el fejlődést a gyerekeknél, ha örömmel, szívesen csinálja feladatait. A matematika nagyon sokaknak egy mumus tantárgy. Szeretném, ha az én „gyerekeim” meglátnák a matematika érdekes, izgalmas, kihívásokkal teli oldalát. Nem csak az első időszakban, hanem végig a 4 év alatt sokat használunk hétköznapi tárgyakat, saját testünket, a minket körülvevő világ dolgait egy-egy matematikai probléma megoldásához. Igyekszem tudatosítani a gyerekekben, hogy a matematika életünk része, körül vesz minket, mindenhol ott van.

Az előző osztályod esetében nagyon szoros kapcsolat alakult ki a tanító pároddal, a gyerekekkel és a szüleikkel. Szerinted mi kell ahhoz, hogy ez megtörténjen?

De jó is lenne tudni a receptet! Egy varázskondérba belerakunk 20 gyereket, az ő szüleiket és két tanítót, hókusz-pókusz és máris kész az OSZTÁLY. A tréfát félretéve, ettől azért jóval több odafigyelés, megértés, elfogadás kell ahhoz, hogy egy valóban jól működő szoros kapcsolat alakulhasson ki. Nagyon fontos feltétel szerintem az, hogy a két tanító egymásra tudjon hangolódni, azonos értékeket képviseljenek, közös legyen a cél, egyfelé tartsanak. Mégis elég különbözőnek kell lenniük, hogy a gyerekek és a szülők saját vérmérsékletüknek, személyiségüknek megfelelően tudjanak kapcsolódni valamelyik tanítóhoz.

A másik nagyon fontos összetevő a bizalom. A gyereknek meg kell bíznia szülei döntésében, hogy valóban a neki való legjobb iskolát választották. Akkor hozhatja ki magából a legtöbbet, ha biztonságban érzi magát az iskolában, ezt a biztonságot pedig elsősorban tanítói adhatják meg. A szülőnek bíznia kell a két tanítóban, hogy mindent a gyerek fejlődése érdekében teszünk, mondunk, kérünk. A szülőknek bízniuk kell a gyerekükben, hogy a tőle akkor és ott elvárható legtöbbet hozza ki magából. A tanítóknak pedig bízniuk kell abban, hogy a szülők partnerek lesznek a gyerekek nevelésében, a konfliktusok rendezésében. Nem mondom, hogy ez könnyű, de dolgozni kell rajta, tenni kell érte.

Tanítópároddal, Krisztával majdnem egyszerre érkeztetek a Rogers Iskolába, mit vársz a közös munkától?

Krisztával szinte az első pillanattól éreztük, hogy nagyon hasonlóan gondolkodunk, jól tudtunk együtt dolgozni a témanapokon, szakkörökön. Mindketten szeretjük kibeszélni a dolgokat, jól bírjuk a kritikát, és nagyon szeretünk nevetni. Kriszta inkább a határozottabb, jobban tartja a határokat, én inkább a “tyúkanyó” vagyok. Sok időnek kellett eltelnie, hogy közösen készüljünk egy osztály indítására. Három évvel ezelőtt a Gyömbér osztállyal ez a vágyunk teljesült. Ám ekkor az én életem nagy fordulatot vett, megszületett a harmadik gyermekem, így egy félév után a közös munkánk megszakadt. De milyen az élet, újra megkaptuk a lehetőséget, hogy a szeptemberben induló osztálynak mi legyünk az osztálytanítói. Izgatottan várjuk az új kihívást.

Interjú időpontja: 2019. január 10.