Olimpia 2017

A Rogers Iskolában a 4. osztályos görög kultúrkört hagyományosan az ókori görög olimpia játékok zárják. Idén is megrendeztünk az ötkarikás játékokat.

A fizikai felkészülés, a régi és új versenyszámok gyakorlása a testnevelés órákon zajlott: gyakoroltuk a gerelyt, a diszkoszt, a dobások, ugrások technikáját. Végre elérkezett a várva várt verseny napja. 21 gyerekkéz egyszerre fogta az olimpiai lángot és ismételte az olimpiai eskü szövegét. Az eskü után kezdődött a megmérettetés a következő versenyszámokban: kocsihajtás, rövidtávfutás, birkózás, gerelyhajítás, diszkoszvetés, helyből távolugrás, fegyveres futás, lovasfutás, hosszútávfutás.

Felszabadultan, önfeledten, vidáman versenyeztek a gyerekek. Az olimpia hangulata mindenkit magával ragadott. Az iskola összes polgára együtt szurkolt a szülőkkel a negyedikeseknek. A nézők és a versenyzők is egyaránt élvezték az olimpiát. Az olimpia után a fáradt olimpikonokat egy lakomával vártuk az iskolában.

További cikkek

Tanévnyitó

A hagyományos iskolai "hivatalos" évnyitóktól eltérően a rogerses tanévnyitó a hozzánk újonnan érkezők ünnepe. Bemutatkoznak az osztályok kicsi előadásokkal, és az iskola ünnepélyesen, s egyben játékosan befogadja az új elsősöket, akiket iskolássá válásuk alkalmával meg is ajándékoznak az idősebb diákok.

Szüret

Őszi alkalom a közös ünneplésre és a megújult közösség megerősítésére. Különböző, a szürettel és az ősszel kapcsolatos programok (kézimunka-foglalkozások, dráma előadások, közös szőlős piknik) szervezésére kerül sor. Az osztályok bemutatják a saját kultúrkörük szerint ez időszakban tartott ünnepet.

Karácsony

A legbensőségesebb családi és közösségi ünnep, ahol szintén kapcsolódó programok, az osztályok és kisközösségek műsorai kerülnek bemutatásra. Karácsony előtt hangulatos kézműves vásárt tartunk.

Farsang

Álarcosbál, közös összejövetel, melyre mind a tanárok csoportja, mind diákok egyes csoportjai előadásokkal, közös alkotásokkal készülnek, s ahol alkalom nyílik arra, hogy a résztvevők megünnepeljék az első félév közös eredményeit.

Rogers Napok

A tanév vége felé szervezett 3 napos programsorozat, melyben a legkülönbözőbb programokon (kiállítások, kézműves foglalkozások, sportversenyek, színi előadások, táncfoglalkozás, egyéb) oszthatják meg és mérhetik össze tudásukat az iskola polgárai