Öko sarok

okologiai programunk

Az iskola újságjában külön rovatot kapott az Öko-sarok, ahol beszámolunk a legújabb projektekről, ötleteket és tippeket adunk a környezettudatos életvitelhez. A természettudományi teremben külön polcot kaptak a "zöld" könyvek és videofilmek.

Környezetvédelmi program

okologiai programunk

Környezetvédelmi programunk részeként részt veszünk a a Suli PET2 programban és környezetvédelemmel foglalkozó különböző rendezvényeken. A termekben külön gyűjtjük a papír és egyéb hulladékokat, a folyosókon a elemeknek is van külön gyűjtő helye.

Mobil labor

Iskolánk rendelkezik a Greenpeace fejlesztéséből származó mobil természetvédelmi laboratóriummal, mely alkalmas víz és talajszennyezettség mérésére is. Az önálló vízvizsgálati laborunk is nagy segítséget nyújt a terepmunkák során.

Öko nap 2012

Hagyomány iskolánkban, hogy évente egy alkalommal a Föld napján tartjuk ÖKO-napi rendezvényeinket.

Idén is - mint ahogyan azt már néhány éve tesszük- az egész iskola elutazott egy különleges látnivalókat ígérő helyre: a Velencei-tó élővilágával ismerkedtünk. Vonattal utaztunk Agárdig, ahol már egy hajó várt bennünket, azzal mentünk át a Szúnyog-szigetre. Itt ketté vált a társaság, voltak, akik a vízparton maradtak, és voltak, akik elindultak a Pákozdi Arborétumba. A parton 5 kenu várt bennünket. A gyerekeket beosztottuk a hajókba, kaptak mentőmellényt, és egy kormányost. A kormányosok vállalkozó kedvű apukák voltak, és néhányan a tanárok közül. A gyerekek közül sokan még sosem ültek kenuban, így izgatottan várták ezt az eseményt.

Vezetőnk Simon György volt, az ő irányításával eveztünk végig a Szúnyog-sziget és a Cserepes-sziget között kialakított vízi tanösvényen. Mindegyik csapatnak jutott valami érdekesség. Voltak, akik két bütykös hattyú mellett lavíroztak miközben a hattyúk sziszegve próbálták elzavarni őket, volt olyan csoport, akik egy békát lakmározó nagy kócsagot figyelhetett meg. Nem mindig volt egyszerű a nádasok közötti szűk csatornákban irányban tartani a hajót, néha bizony ráfutottunk a nádtőre. A nádas közepén egy helyen megálltunk, itt a vezetőnk sok érdekességet elmesélt a tóban és környékén élő állatokról, növényekről. Hallottunk az úszólápokról, egy különleges orchidea fajról, a hagymaburokról, a nádi farkasról, és a nagy kócsagról, ami a magyar természetvédelem címerállata.

Bár volt, aki tartott tőle, szerencsére senki nem borult be, legfeljebb a lapátokkal fröcskölték össze egymást a lelkes evezés közben. A gyönyörű napsütésben mindenki gyorsan megszáradt. Az első csapat miután megérkezett a szárazföldre az izgalmas vízi világból, kis pihenő után indulhatott a Pákozd - Sukorói Arborétum és Szabadidőparkba. Ezt a helyet kb. félórás, enyhén emelkedő úton közelítettük meg. Ahogy beléptünk az arborétum területére, egy széles úton haladtunk felfelé a Tájmúzeumhoz. Az út mentén a környék jellegzetes köveit láthattuk. El is csodálkozott pár gyerkőc, hogy a gránit az egy kő és nem egy bomba? A Tájmúzeum gazdag anyaga bemutatja a növény és állatvilágot. A gyerekek nagy izgalommal vették szemügyre a kitömött vaddisznó méretét. Nem is akarták elhinni, hogy élő volt valaha. Ugyanígy a kapitális méretű szarvasbogáron volt nagy csodálkozás, hogy az biztos nem is igazi. S ezután jött még a természeti csoda! Úton a szabadidő park felé, káprázatos kilátás nyílik a Velencei-tóra és környékére. Ezt a hatalmas területet pillanatok alatt birtokba vették a gyerekek. Mindenki talált magának megfelelő játékot, búvóhelyet. Itt aztán rengeteg lehetőség nyílik a szabadtéri játékokra, sportolásra. Mindjárt az evés, ivás után el is kezdődött a számháború, volt bőven hely a bujkálásra. Volt riadalom is, mikor az egyik gyermek egy fa tövében állva, számmal a homlokán éppen leolvasni készült valakit. Ám helyette riadt kiabálással szaladt egy felnőtt felé, mert teljesen ellepték a hangyák. Nem vette észre, hogy egy hangyaboly közepén állt meg. Gyorsan helyre raktuk a dolgot és máris folytatódott játék. Nagyon élveztük a remek időben ezt a kellemes helyet, de lassan indulni kellett vissza a hajóhoz. 

Öko kommandó

A "Tisztaságot Újbudán!" programhoz a Rogers Iskola is csatlakozott.

Komposztálás

Mi kerülhet a komposztba?

oko.jpg