Like

Az iskola története

1989-ben indult a Műhely, melyen pedagógusok, szakemberek, szülők és érdeklődők közösen gondolkoztak és dolgoztak azon, hogy egy olyan iskola beindulhasson, ahol a fiatalabb-idősebb emberek, akik ott élnek, személyes viszonyban vannak egymással és ez legalább olyan fontos eleme az életüknek, mint az, hogy mit kell tanulni.

Novembertől vasárnaponként elindult a Gyermekkör. A Műhely munkájának gyümölcseként, a Gyermekkör tapasztalatai nyomán 1990-ben megkezdte működését a Carl Rogers Személyközpontú Iskola egy osztállyal. Azóta az első hat évfolyam programja sokat formálódott, mire kialakult a mostani formája, amit sok tapasztalattal és nagy gyakorlattal már több, mint tíz éve hasonlóan működtetünk. Az első osztály elballagása után sokáig próbálkoztunk a hetedik-nyolcadik évfolyammal: ebből nőtte ki magát a Középiskolánk. 2005-ben a középiskolánk másik telephelyre költözött. Ezzel a közös intézményi keret megmarad, de szakmailag és gazdaságilag önállóvá váltak. Ugyanebben az évben kezdte meg működését a Rogers Óvoda.

2009-re kidolgoztuk a középiskolára felkészítő programunkat, amely az összevont hetedik-nyolcadikos osztályunkban működik. Az összevont csoport jó lehetőség arra, hogy minden gyerek a saját fejlődési üteme szerint tanulhasson: van idő arra, hogy a tehetségesek elmélyüljenek az őket érdeklő témákban, a lassabban haladók pedig többet gyakorolhatnak.

Intézményünk legfontosabb formálói a személyek - pedagógusok, gyerekek, szülők, látogatók, akik az évek során kapcsolatba kerültek velünk. A személyesség egyik legfőbb jellemzője iskolánknak és óvodánknak.

dr. Gádor Anna, Panni - iskolánk alapítója - személyes élményeivel átszőtt írása, amely az iskola fennállásának 10. tanévében íródott, itt olvasható:
Visszaemlékezés az első 10 évre

Dobos Orsolya - iskolánk igazgatója (jelenleg gyermekével otthon) - élményei a 20. tanévben lezajlott iskolatúráról itt olvasható:
Iskolatúra a 20. évfordulón

Jó-e a szabadság az iskolában? A válasz mindenképpen igen, de nem mindegy miben, mikor, hogyan és mi módon. Az évek tapasztalatai és az elvárások változása egyaránt hatással volt iskolánk szabadsággal kapcsolatos koncepciójára.
Szabadság a Rogers Iskolában